Kanapé tisztítás
Kanapék, ülőgarnitúrák és egyéb kárpitozott felületű bútorok tisztítása egész Budapesten és számos Pest megyei településen egyaránt, 2001 óta.
Felmerülhet Önben is jogosan a kérdés, hogy miért foglalkozunk egy plusz menüpontban a kanapé tisztítással? Miért érdemes ezzel a témával foglalkozni kiemelten is, a kárpittisztításon belül? Na akkor lássuk, hogy miért is a kanapé tisztítás az egyik legkiemelkedőbb téma…
Először is, ami a legfontosabb, az nem más mint hogy a legtöbb megkeresésünk kárpit tisztítás megrendelésével kapcsolatosan, kanapé tisztítás és ülőgarnitúra tisztítási szolgáltatás megrendeléséhez köthető. Természetesen az egyéb kárpitozott bútorok tisztítására is nagy az igény, mint például az ágy kárpit, matracok, fotelek és székek, kárpitozott felületének tisztítása.
De mi most ebben a blogbejegyzésben kiemelten a kanapé illetve az ülőgarnitúrák kárpitozott felületének tisztításával szeretnénk kiemelten foglalkozni, és akkor jön tulajdonképpen az hogy miért is igazából…
Lakásunk és irodánk legnagyobb helyett foglaló és leginkább szembetűnőbb bútorzata a kanapék, illetve egyéb ülőgarnitúrák. Ebből kifolyólag, nem csak a legnagyobb teret és figyelmet kapják, hanem a legnagyobb igénybevételnek is ezen bútoraink vannak kitéve, és a gyakori használatból következik, a nagyobb kárpittisztítási igény ezen kategóriában.
Bútorkárpit tisztítás, mélymosással
Lehet bármilyen szép a lakásunk, irodánk, ha a térben egy igénytelen, foltos ülőgarnitúra van, abban az esetben akár milyen dekoráció lehet a légtérben, egyszerűen a legdominánsabb bútordarabról biztosan nem fogja tudni elterelni a tekinteteket.
Egyszer egy régi ügyfelünk megjegyezte, hogy milyen sokat köszönhet annak, hogy az irodájában rendszeresen kitisztított kanapén és fotelen fogadhatja az üzleti partnereit. Mivel az ok-okozati törvény az élet minden területén működik, ezért itt sincs kivétel.
Több üzleti partnere megjegyezte, hogy szeretnek az irodájába menni tárgyalni, mert mindig makulátlan környezetet biztosít partnerei számára, és ezáltal az üzleti megbeszélései is gördülékenyebben mennek, mivel már eleve oldottabb a hangulat, a higiénikus környezettől, amit elsősorban a teret leginkább betöltő ülőgarnitúrák, és fotelek, kárpitozott felületének rendszeres tisztítása okoz.
Mi is mennyivel felszabadultabban mehetünk irodánkba, munkahelyünkre dolgozni, ha már eleve tudjuk, hogy nem kell gyomorgörccsel egész nap azon imádkozni, hogy jaj csak vendégünk ne érkezzen, mert mit fog gondolni rólunk, hogy kanapénkat itt-ott különböző szennyeződések borítják. Ezért is hangsúlyozzuk olyan gyakran, hogy:
Lakásunk és irodánk tisztasága, saját belső világunkról is tükörképet tart egyben
mert egy rendszerető ember, aki igényes saját magára és környezetére, nem fogja eltűrni, hogy az őt és családját körülvevő közvetlen környezetben, szennyezett, piszkos bútorok legyenek. Nem csak esztétikailag, és higiéniailag probléma ez a dolog, de a rendszertelenül, és ritkán végzett kárpittisztításnak köszönhetően, ülőgarnitúráinkban és egyéb kárpitozott bútorainkban megtelepedő poratkák száma szépen gyarapszik, és komoly allergiás reakciókat okozva ezzel saját magunk és a környezetünkben élő személyek számára.
Ajándék extra atkátlanítás, minden tisztításhoz
Ezért mi mindig azt tanácsoljuk, hogy kedvenc bútoraink tisztítását inkább bízza szakemberre, mint ilyen-olyan reklámokban látott csodaszerek tesztelését végezzük, mondjuk kedvenc kanapénktól, és kapjunk egy olyan végeredményt, a nem megfelelően megválasztott tisztítószernek és tisztítási technikának köszönhetően, ami már visszafordíthatatlan károsodást okozott a kedvenc kárpitozott bútoraink szövetében.
Amit esetleg a házilagos kárpittisztításon megspórol, annak könnyen a sokszorosát fizetheti meg a helytelenül végzett tisztítás miatt, ezt sajnos rengetegszer tapasztaljuk, hogy a kb. 7-8 ezer forintos spórolásról kiderül, hogy 100 ezer forint mínusz lesz pillanatok alatt. Ha valamihez nem értünk, akkor annak elvégzését inkább bízzuk szakemberre, mert nem csak hosszútávon járunk sokkal jobban, hanem rövidtávon egyaránt.
Az általunk használt kárpit tisztítószerek, és kárpit tisztító gépek, nem csak kiemelkedő minőségűek, hanem például, a kárpittisztításhoz használt tisztítószereink, szinte 100%-os atkátlanító hatásfokkal működnek, magyarán bútoraik kárpitozz felületében megbúvó poratkákat szinte teljes mértékben eltüntetik, ezzel saját magunk és környezetünk egészségét is hosszútávon megóvhatjuk.
Részletesebb információt az atkamentesítés fontosságáról, ide kattintva kaphat:
Nett Szőnyegtisztító és Kárpittisztító – Mániánk a Tisztaság!